Jő az álom

Ahogy sötét palástja rámterül,
Puhán, miképp a kósza sejtelem,
Elandalít, simítja lelkemet –
Ma nyughatatlan énje már elül.

Mily édes hangja zeng imát belül!
Az Éjkisasszony útját meglelem:
Lehelletem lelassul, s engedem,
Amint az elme így alámerül.

A végtelenbe lágyan átvezet,
Hidat ver, két világ közt illanó…
A bódulatnak így ad várt helyet.

Melódiája éjbe visszhangzó,
Szememre csókot adva rám nevet,
S repít tovább e lenge pillangó.